Vastag Margó, asszem, a Bolygó Hollandi variációja. Mobil Hollander. Ez pedig mintha műszaki kifejezés volna, csavar egy hídhoz vagy egy ismeretlen, rejtélyes szerkezethez. Margó emlékeim szerint először a hatvanas évek közepe táján jelent meg az életemben, incognito, az igazi nevét csak később kapta meg, József Attilától. Akkor még, az első találkozásunk idején, Droll néninek hívták.
“Mindenki mosolyogva nézett Droll nénire. Nem is lehetett mosolygás nélkül nézni pufók arcát, kövér, esetlen alakját és bámulatos ruháját. Kalapja, mely messziről női főkötőnek látszott, öt bőrdarabból állt. A középső olyan volt, mint egy lábos; ebből egy szemellenző nyúlt ki előre, míg a hátsó bőrlebeny tarkójára és nyakára borult; a két oldalsó bőrdarab meg fülvédőül szolgált. Ruhája bő köpeny volt, olyan szabású, mint egy hosszú pongyola. Derekán bőröv fogta össze. Két ujját elöl összevarrta, és zsebnek használta. Isten tudja, mi minden fért el ebben a két óriási zsebben. A ruhán elöl két hasadék volt, Droll néni azokon dugta ki a karját. A ruha színét nem lehetett megállapítani. Folt hátán folt sorakozott rajta a legnagyobb tarkaságban. Mindig ebben a maskarában járt, évek hosszú sora óta nem látták más ruhában. Persze, puskája is volt, s pongyolája bevarrt végű ujjaiban alighanem néhány jó pisztolyt és kést is rejtegetett.”
Ja, és talán nem fölösleges hozzátenni: Droll néni – férfi. Legalább is Karl May szerint. A Bolygó Hollandi pedig a hagyományban hol van Staaten kapitányt, hol örökkévalóságig hánykolódó hajóját jelöli. Wagner után picit elaludt a sztori, de Hollywoodnak hála, megint trendi a cucc. Droll néni egyébként egy apró lélekvesztőn érkezik a regénybe.
Utolsó kommentek